Elemzők szerint India több milliárd dolláros amerikai fegyvervásárlásainak célja nem az, hogy csökkentse a függőségét az orosz fegyverbeszerzésektől, hanem saját hazai fegyveriparának fejlesztése.
A Sanghaji Együttműködési Szervezet vezetői kedden online csúcstalálkozót tartanak Narendra Modi indiai miniszterelnök vezetésével. Az egyeztetésben várhatóan részt vesz Hszi Csin-ping kínai elnök, illetve Vlagyimir Putyin is, akinek ez lesz az első nemzetközi szereplése a Wagner-lázadás óta – írja a Reuters.
Narendra Modi indiai miniszterelnök a Wall Street Journalnak adott interjújában visszautasította azokat az állításokat, amelyek szerint az Egyesült Államokban széleskörű kritika éri India álláspontját a Moszkvával fenntartott kapcsolatban. Modi hangsúlyozta, hogy India álláspontja világszerte ismert és érthető, és a béke a legfőbb prioritás. Az indiai miniszterelnök a héten indul állami látogatásra az Egyesült Államokba, ahol a védelmi és csúcstechnológiai együttműködés elmélyítéséről szóló megbeszélések várhatóak - írja a Reuters.
Antony Blinken külügyminiszter kínai útja fontos esemény lesz, de az Egyesült Államok külpolitikáját illetően nagy valószínűséggel nem a legjelentőségteljesebb a jövő héten - mondta Jake Sullivan, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója tokiói látogatásán pénteken.
A kelet-indiai vonatszerencsétlenséget az elektronikus jelzőrendszer hibája okozta, amely miatt egy vonat tévesen váltott vágányt - közölte vasárnap az indiai vasútügyi miniszter.
Nagyszabású ünnepség keretében adta át nemrég Narendra Modi, India miniszterelnöke a parlament új épületét Új-Delhiben, az eseményt azonban az ellenzéki pártok példátlan összefogással bojkottálták. Miért váltott ki ekkora ellenállást a mintegy 120 millió dollárból megvalósult épület átadása? Nézzük, mit kell tudni az épületről és a teljes projektről!
Narendra Modi indiai kormányfő kedden Ausztráliába érkezett, előzetes nyilatkozata szerint látogatásának fő célja, hogy szorosabbra fűzze a kétoldalú védelmi és biztonsági kapcsolatokat országa és Ausztrália között.
Narendra Modi indiai miniszterelnök hétfőn Pápua Új-Guineában tartott csúcstalálkozót a csendes-óceáni szigetek vezetőivel, a tervek szerint a nap folyamán Antony Blinken amerikai külügyminiszter is találkozik a vezetőkkel, és védelmi megállapodást ír alá Pápua Új-Guineával. James Marape pápua új-guineai miniszterelnök nemrég közölte: a megállapodás értelmében az Egyesült Államok hadihajói beléphetnének Pápua Új-Guinea felségvizeire.
Kizárták az indiai parlamentből pénteken Rahul Gandhit, az ellenzéki Kongresszus Párt vezetőjét, miután becsületsértés miatt két év börtönbüntetésre ítélte Gudzsarát állam bírósága a Narendra Modi miniszterelnök vezetéknevével való élcelődés miatt - derül ki a képviselőház közleményéből.
Indiába látogatott hétfőn Fumio Kisida japán miniszterelnök. A politikus látogatásának célja többek között az lehet, hogy rávegye az atomhatalmat az Oroszország elleni keményebb fellépésre – Írja a Bloomberg.
Olaf Scholz német kancellár és Narendra Modi indiai miniszterelnök szombati újdelhi találkozóján a szabadkereskedelmi egyezmény mielőbbi megkötése mellett szállt síkra India és az EU között. Scholz szombaton érkezett kétnapos hivatalos látogatásra Indiába, ahol katonai pompával fogadták.
A Sanghaji Együttműködési Szervezet szamarkandi csúcstalálkozóján sokakat meglepett, hogy Narendra Modi indiai miniszterelnök szemtől szembe azt mondta Vlagyimir Putyin orosz elnöknek, hogy most „nem a háborúk korát éljük”. India korábban egyszer sem ítélte el Oroszország ukrajnai invázióját, sőt az olcsóvá váló orosz kőolajat kihasználva az orosz olaj egyik legnagyobb importőrévé vált pár hónap alatt. Vajon mi állhat Modi szavai mögött? Putyinnak az ukrán ellentámadás miatti meggyengülése? Valós aggodalmak a háború Indiát érő negatív hatásai miatt? Vagy az India számára szintén fontos Nyugat felé tett gesztusról van szó?
Vlagyimir Putyin orosz elnök és Narendra Modi indiai miniszterelnök az üzbegisztáni Szamarkandban tartott a televízió által is közvetített beszélgetést. Modi azt mondta Putyinnak, ez most nem a háború ideje – számolt be a Reuters.
Narendra Modi indiai miniszterelnök az ígérte hétfőn, országa függetlenségének 75. évfordulóján, hogy a következő 25 évben fejletté teszi a szegénység sújtotta Indiát.
Oroszországot India megbízható partnerének nevezte Vlagyimir Putyin orosz elnök Narendra Modi indiai kormányfővel folytatott telefonbeszélgetésében – közölte pénteken a Kreml.
A szabad és nyitott indiai-csendes-óceáni térség, az országok szuverenitása és a jogállamiság mellett foglaltak állást keddi, Tokióban tartott tanácskozásokon a Négyoldalú Biztonsági Párbeszéd (QUAD) néven ismert együttműködésben részt vevő országok vezetői, akik elítélték Oroszországot Ukrajna megtámadása miatt.
Mette Frederiksen dán miniszterelnök kedden annak a reményének adott hangot, hogy a Koppenhágába látogató Narendra Modi indiai kormányfő latba veti hazája tekintélyét az Oroszország indította ukrajnai háború befejezése érdekében Moszkvában.
Kasmír India ellenőrizte térségébe látogatott helyi idő szerint vasárnap Narendra Modi indiai miniszterelnök, aki beszédében a vitatott hovatartozású térség gazdasági felvirágoztatását ígérte.
Nagy-Britannia és India új és kibővített védelmi és biztonsági partnerségről szóló megállapodást kötött – jelentette be Boris Johnson brit miniszterelnök pénteken az indiai fővárosban, Újdelhiben.